Végtelenül Nő

Párizs sosem lesz már olyan, mint volt. A pénteki terrortámadások örökre átrajzolták az erőviszonyokat: a bohém, gondtalan, hiú város most már jó sokáig zavart marad. A jövőről sajnos vannak elképzeléseim, de ezeket most inkább nem fejteném ki. Azt viszont szívesen elmondom, mit tanultam a franciáktól. Éltem is náluk, sokat is jártam feléjük. Párizs engem mindig… Tovább »

A szívem egyre inkább megtelik fájdalommal. Könnyek buknak ki a szememből, amikor olyan képeket látok, ahol menekültek alszanak egy priccsen, fejük alatt a motyójuk – ennyi maradt az életükből. Rettenetesen megráz az is, ahogyan tolonganak fel a buszra egymást taposva, félve, hogy nekik már nem jut hely. És görcsbe szorul a gyomrom, amikor a rendőrökkel… Tovább »

Az ünnep a lélek desszertje. Ösztönös erő hajtja az embert, hogy megmerítkezzen az ünnepnapok színes, meghitt és felemelő érzésvilágában. Nincsen civilizáció ünnep nélkül. Ez talán az egyik legősibb emberi tulajdonság: összejönni, együtt lenni, (meg)emlékezni, szórakozni, közösen enni. Jelentős összetartó erő. A szociológus Émile Durkheim, így fogalmazta meg: “ha összegyűlnek az emberek, közeledésükből elektromosságféle keletkezik, melytől… Tovább »

Pár évvel ezelőtt munkaúton jártam Párizsban. Amikor leszállt a gépünk, a kolléganőmmel taxiba vetettünk magunkat. A sofőr egy észak-afrikai származású férfi volt, talán második generációs bevándorló – vagyis ő már Franciaországban született, francia állampolgárként. Kedélyesen elcseverésztünk mindenféléről, ahogy azt ilyenkor szokás, majd amikor taxisunk megtudta, hogy magyarok vagyunk, nekünk szegezte a kérdést: “de hát a… Tovább »

A mórok meséje Andalúziában Az eheti VKP poszt témája visszarepít engem egy csodálatos helyre, az Alhambra palotába.  Tavalyhoz képest ugyanis most a budapesti kis lakásomban ücsörgök, miközben egy éve ilyenkor a granadai várkomplexum gyönyörű folyosóit és kertjeit jártam. Alhambra… mintha csak a szél suttogna lágyan a fülembe. Alhambra… tűzes lovak patajának hangja verődik vissza a… Tovább »