Meddőség: a test, a lélek és az üzlet

Egyre több meddőségi centrum honlapját böngészem mostanában. Bevallom őszintén – egy-kettő kivételével – szinte az összes megrémiszt.

Olyanokról beszélnek, mint eredményesség, hatékonyság meg sikeresség. Százalékokkal dobálóznak és különböző mesterséges megtermékenyítési beavatkozások terminus technikusaival.

Van egy sanda gyanúm az árlistát böngészve: nem a meddőségi probléma okára akarnak rájönni és természetes úton kezelni azt, hanem igyekeznek gyorsan lezavarni az alapvető vizsgálatok, hogy minél hamarabb el is kezdhessék az asszisztált reprodukciót, vagyonokért.

(Kép: Pixabay)

Nem tagadom, nekem is vannak pillanataim amikor rettentő türelmetlen és hisztis vagyok a baba témát illetően, de ha mélyen magamba szállok tudom, hogy mindennek megvan a maga ideje és helye. Csak ki kell várni, egy angyal türelmével…

Természetesen fontos, hogy elvégezzük a megfelelő orvosi vizsgálatokat, mert jó pár esetben kiderülhet, hogy szervi oka van a meddőségnek. Ekkor kitűnő megoldás a lombikprogram és az egyéb mesterséges megtermékenyítés. De sokszor, amikor úgynevezett funkcionális vagy pszichés meddőségről beszélünk a lombik sem nyújt segítséget, sőt.

A nyáron a könyvesboltban megakadt a szemem Szendi Gábor A Nő felemelkedése és tündöklése című könyvén, hívogatott, hogy vegyem meg. Valóban sok érdekes dolgot ír, külön bejegyzést szentel a meddőségnek. Ebből szeretnék most szemezgetni egy kicsit. Bőven ad gondolkodni valót. (Egyébként pedig sok minden másról is ír, úgyhogy mindenképpen szerezzétek be a könyvet!)

Mikor is jöjjön a baba? – amikor azt hiszed te okosabb vagy a természetnél…

“Sok nő harminc körül döbben rá arra, hogy bár már hamarosan ‘kifut az időből’, mégsem jött el az a pillanat, amikor nyugodt szívvel szakítaná meg szakmai karrierjét. Ilyenkor jön a pánik, a szorongás, hogy akkor minden mindegy, csak jöjjön a baba, de most azonnal. És akkor a baba nem jön.”

Azért itt megállnék, és kiegészíteném azzal, hogy sokszor nem feltétlen a karrierről van szó, hanem arról, hogy nem találta még meg a nő a megfelelő partnert. Mert, hogy a házasságkötések is kitolódtak. Hosszabb ideig keresgélünk, tovább tesztelgetjük egymást, nem kötjük össze egyből az életünket. Vagy ha már fiatal korunk óta együtt vagyunk, nem tervezünk azonnal gyereket, hiszen még be kell fejezni az egyetemet, munkába kell állni, és egyéb hasonló finomságok. Erről egyébként Szendi is beszél.

“Az igazi probléma az, hogy az ember nem ilyen környezetre lett tervezve, amilyenben él, és a szerelem és a házasság biológiája sem a józan ész szerint működik. Sorban jelennek meg előttem azok a párok, akik korán kötöttek házasságot, majd 10-15 évig készült náluk a ‘gyerekszoba’. Az evolúció a szerelemre 3-4 évet szán, valószínűleg ez az időszak az ideális a megtermékenyülésre, legalábbis az elsőre. A 3-4 év után a vagyon és a megfontolások kötik össze a feleket. Az alacsony hőfokon élő embereket sokszor ez a fásult együttélés kielégíti, ám ez nem biztos, hogy elégséges a gyermekáldáshoz.”

Mindemellett a pszichiáter egy különös gondolatmenetet is elénk tár. Szerinte ugyanis, ellentétben azzal, amit gondolnánk, evolúciós szemszögből nézve lehet értelme a meddőségnek.

(Kép: Pixabay)

“A szelekció ott kezdődik, hogy kivel mikor szeretkezik a nő, kinek a spermáját fogadja be inkább, megtermékenyül-e, és ha igen, az embrió megtapad-e. Ha megtapad, az anyai szervezet meddig tűri ezt (…). A magzat megfoganása nem valami tündéri folyamat, ahogy azt nagy romantikusan elképzeljük, hanem sokkal inkább egy kalandfilmbe illő jelenethez hasonlít, amelyben a hős egy kézzel lóg a párkányon, a gonosz kémnő meg tűsarkú cipővel próbálja eltalálni az ujjait, hogy hősünket végképp a mélybe taszítsa. (…) Aki nem bírja a méhbeli kiképzést, az jobb, ha angolosan távozik. Az anya akármilyen magzatért nem kockáztatja az egészségét, netán az életét.”

Szendi Samuel Wasser amerikai biológus elméletét taglalja. Eszerint az “ok nélküli meddőség” nem zavar, hanem egy válasz a környezeti és szociális állapotokra. A női agy többek között arra van tervezve, hogy letapogassa a külső és belső világot, és ennek megfelelően szabályozza a termékenységet.

“Olyan szűrőmechanizmusok alakultak tehát ki, amelyek az észlelt táplálék- vagy biztonsághiány esetén gátolják a megtermékenyülést, az embriómegtapadást, vagy végső eszközként vetélést, koraszülést idéznek elő. A ‘belvilág’ hangsúlyozása azért fontos, mert nem az a lényeg, milyenek a körülmények, hanem az, milyennek észleli őket a nő.”

Hölgyeim és uraim, fogadják szeretettel: színpadon a meddőségipar!

“A termékenységi problémákkal küzdők hatalmas száma, a rendkívül költséges, de egyben nagy nyereséget hozó ‘high-tech’ módszerek együtt teremtették meg a ma már csak meddőségipar néven emlegetett üzletágat. A meddőségipar igyekszik betegségként definiálni az addig az élet természetesen részének tekintett termékenységi problémákat, mert így áramoltatja műhelyeibe a megváltást remélő párokat. (…) A medikalizáció veszélye mindig az, hogy betegségként definiál orvosilag nem kezelhető problémákat, majd a szükségszerűen bekövetkező kudarcot úgy minősíti, hogy a beteg problémája ‘a tudomány mai állása szerint kezelhetetlen’.”

Szendi szerint a funkcionális meddőségben szenvedők aránya 50% – vagyis ennyi esetben nem állapítottak meg semmilyen szervi, fizikai gondot, a gólya mégsem kopogtat.

“Ezekben az esetekben az asszisztált reprodukciós technikáktól komoly siker nem várható. A meddőségipar azonban ekkora ‘beteganyagról’ önként soha nem fog lemondani.”

Az íróval ellentétben én egyébként azt gondolom, hogy mindez a páciensek nyomására is történik. Egy termékenységi problémákkal küzdő nő a mai világban kevés esetben fog legyinteni, és csöndben várni, amíg megfogan a babája. Hajtani akarja a sikert. Azt a sikert amit a média, a gyógyszeripar és a társdalom belé táplált.

(Kép: Pixabay)

“A meddőségipar léte önmagában azt sugallja a pároknak, hogy ‘ha nem megy, csak gyertek, mi megoldjuk’. Az emberekben nagy hajlam van arra, hogy túl gyorsan nyúljanak veszélytelennek beállított veszélyes megoldásokhoz, és esetleg soha nem derül, hogy fölöslegesen. Régen, ha valaki nem tudott teherbe esni sokat imádkozott és várt, mint az öreg halász és a felesége. Ma ha a két évig nem jön össze a baba, máris jöhet a megváltást ígérő meddőségipar. Meglehet, jó oka volt a babának, hogy nem akart jönni, és ha így van, orvosi unszolásra sem fog jönni.”

A pszichiáter egy külföldi kutatás példáját hozza fel, ahol 253 funkcionális meddőségben szenvedő nőből 127-et mesterséges megtermékenyítésre küldtek, a többit pedig megkérték, várjanak. Fél év elteltével a várólistás csoportnál 32%-ban jött létre spontán terhesség, míg a mesterséges megtermékenyítésben részt vettek között 33% volt a terhességek aránya. Vagyis szinte ugyanannyi. Ami még ennél is meglepőbb: a várólistás terhesek között 15% vetélt el a későbbiekben, míg az asszisztált reprodukcióban részt vettek közül 31%.

És akkor mi a megoldás?

A megoldás természetesen lehet a mesterséges megtermékenyítés, sok párnak segít. Azonban egyes kutatások szerint azok közül a nők közül, akik végigküzdötték sikertelenül a meddőségi centrumok beavatkozásait, 10-20% spontán teherbe esik a pszichoterápiás kezelést követően.

A termékenységi problémák mögött számos trauma, kötődési zavar, stressz stb. állhat, és ezekre csak rátesz a lelkileg és testileg is nagy igénybevételt jelentő meddőségi kezelés. Éppen ezért soha ne szégyelljünk terapeutához fordulni. Szendi szerint azonban a mai “képmutató kultúrában mindig kevésbé tartják cikinek a testi problémákat, mint a lelkieket”.

(Az idézőjeles szövegek forrása: Szendi Gábor – A nő felemelkedése és tündöklése, Jaffa Kiadó, Budapest, 2009)