Nagyon vártam már ezt a bejegyzést. Voltaképpen az egész blogot ez a téma keltette életre kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt. Akkor azt írtam, a fogantatási probléma hozta el nekem az üzenetet: szükség van a női erő felébresztésére és mozgásba hozására. Nos, tettem egy hatalmas kört az elmúlt két évben, visszatértem a kiinduló pontomhoz, ám sok-sok tapasztalatot is szereztem. Ugyanaz vagyok, akinek születtem. De most már egy másik életet is a szívem alatt hordok.
Én aztán minden követ megmozgattam. Meditáltam, elmentem Avivázni, voltam családállításon, jártam lelki segítőhöz. Közben elkezdtük a meddőségi kivizsgálásokat is a férjemmel. Kerestem, hogy hol lehet a baj. Mert azt éreztem, hogy baj van.
A materialista énemet levetkezve megmerítkeztem a spiritualitás útvesztőiben. Hasznos kirándulás volt. Kellett ez, hogy kibillentsen a komfortzónámból, és megtanuljam az eszem helyett a szívemet is használni olykor-olykor.
Azt hittem, teljesen meg fogok változni az út végére érve. Nos, az igazság az, hogy akkor jött el a várva-várt eredmény, amikor visszatértem önmagamhoz, ahhoz, aki valójában vagyok. Végtére is 30 évet nem lehet csak úgy sutba vágni. Nem véletlenül vagyok olyan, amilyen. Nekem kell a ráció. Nem tudok mindent elengedni és várni az égi csodát.
(Kép: Pixabay)
Persze nem véletlenül kellett olyan sokat tanulnom ez elmúlt időszakban. Az Aviva közelebb vitt a testemhez és a női szerveimhez. A lelki segítővel is a nőiesség és a szív témakörét jártuk körül. Egy pránanadis kedves ismerőssel pedig meditációkat végeztünk az elmém lenyugtatására és a blokkok oldására. Az agykontroll segítségével pedig megtanultam jobban irányítani az intuíciómat és figyelni a testemre.
Aztán jött egy váratlan coaching foglalkozás, karrier témakörben. És bármilyen hihetetlen, de ez rádöbbentett arra, hogy az életem bizonyos részében áldozat szerepet játszok. A felismerés annyira elementáris volt, hogy írtam is gyorsan egy bejegyzést januárban: Üzenem a meddő nőknek, ne legyen áldozatok.
Pár nappal az írás publikálása után teherbe estem.
Persze erről akkor még sejtelmem sem volt. Még elmentünk síelni a hónap végén. Ott már gyanús volt, hogy késik a menzeszem, de nem bántam, hogy nem a sípályán kell cserélgetnem a tamponokat – egyébként is volt már ilyen. Persze minden délelőtt a sífelvonón enyhe hányingerem támadt, de a friss levegőre és a sok kajára fogtam.
Élveztem, hogy száguldozom a pályákon, hogy a MOST-ban vagyok. És nem érdekelt semmi.
Aztán hazajöttünk, és mivel már volt időpontom az orvoshoz, hogy átbeszéljük az inszemináció menetét, a találkozó reggelén csináltam egy tesztet. Majd szépen lemondtam a dokit 🙂
Szóval igen, öröm és boldogság! A baba úton van.
Egy újabb út veszi kezdetét. Új érzések, új világnézet, új tapasztalatok. És egy nagyon édes kisbaba, akire már most nagyon büszkék vagyunk. Annyi mindent tanított már most nekünk.
Üdv a Földi létben, pocaklakó!
Köszönöm, hogy olvasol. A blogom nem frissül mindennap, de Facebookon is tudsz hozzám csatlakozni, ott igyekszem aktívabb lenni és érdekességekkel szórakoztatni (no nem minden percben, csak a jó ízlés határain belül). Katt ide!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: