Kicsit már elegem van a Y generáció témaköréből. Én nem akarok az az ipszilon lenni, akiről a sajtóban olvasok. Erről a témáról mindenféle butaságot hordanak össze – mondja Emmanuelle Duez, francia vállalkozó, innovátor.
Az agilis harmincas hölgy több startupot is alapított az elmúlt években, amelyek fókuszában az emberi tőke áll (The Boson Project, WoMen’Up) . Emmanuelle egyébként jogot is végzett és több marketing projektben is részt vett már. Nem mellesleg a szociológiában is otthonosan mozog – jó néhány kutatást vezetett gender és generációs témákban.
Nemrég egy gazdasági fórumon, a Positive Economyn tartott beszédet az Y és a Z generációról. Szerinte manapság az Y téma kapcsán az emberek feljogosítva érzik magukat arra, hogy a saját félelmeiket zúdítsák ránk a jövővel kapcsolatban, és a földbe döngöljék az ipszilonokat.
A vállalkozónő idéz is egy internetes fórumból: a mai fiatalok nem tisztelnek semmit, egy kis háború jót tenne nekik. El vannak veszve az okostelefonjuk és PC-jük mögött. Nagy a szájúk, mindenkinél mindent jobban tudnak.
Emmanuelle azonban azt kéri, nézzük másként a dolgokat.
Az Y ugyanis az első globális generáció. Ma egy 25 éves dél-afrikai, észak-amerikai és francia fiatal között több hasonlóság van, mint egy 25 éves és egy 55 éves francia között.
Egy cégvezető egyszer azt mondta nekem – folytatja az innovátor hölgy -, hogy régebben, amikor egy francia nem akart dolgozni, fogta magát és keresett egy kínai vagy egy indiai munkavállalót. Mára azonban már mindannyian ugyanolyanok lettek.
A helyzet az, hogy az ipszilonok az első digitális generáció tagjai. Egy olyan világban nőttek fel, amely az átláthatóságra, az összekapcsolódásra, a nyitottságra, a gördülékenységre és a gyorsaságra formatálta őket.
Ebből is következik, hogy ez a generáció “mindent tudó”.
Az agyunk kiterjesztése a farmerzsebünkben van. A tudás csak egy kattintás. És ez mindent megváltoztat. Megváltoztatja a viszonyt a hatalom felé, az apával és a törvénnyel szemben. Megváltoztatja a viszonyt a hierarchia és a cég felé. A klaviatúra erejével kormányokat lehet megbuktatni.
Az ipszilon tehát nem érti a vállalatot. Egy olyan miliőből jön, ahol az agilis megeszi a bénultat. Megérkezik hát a céghez, a királyságba, amelyet még egy olyan korszakban alapítottak, amikor az volt a divat, hogy a nagy eszi meg a kicsit.
A fiatal Y felteszi a tétet. Őt nem a “hogyan”, hanem a “miért” érdekli. Előtérbe helyezi a rugalmasságot a biztonsággal szemben, a példaértékű magatartást a státusszal szemben. Először önmagát akarja megvalósítani mielőtt sikereket érne el. A kiteljesedést és a sikert a saját maga szemével nézi és nem másokéval.
Az ipszilon tudja, hogy nem várják őt tárt karokkal a munka világában. A vállalat nem tudja neki azt megígérni, amit a szüleinek ígért. Ezért egy másik sorsot talál ki magának: ahelyett, hogy nagyon magasra jutna el, nagyon gyorsan, inkább az út “mellé” megy.
Úgy fogom megtervezni az életemet, mint egy rózsafüzért. Telis-tele professzionális tapasztalattal, mind különbözőek, mind rettentő érdekesek. A végén pedig majd azt mondom, ennek volt értelme. És ezt az értelmet én választom meg. Ez az értelem az enyém lesz.
Alighogy kezdjük elfogadni az ipszilonokat – mondja Emmanuelle -, már itt is vannak a Z-k! A cégvezetők persze örülnek, hogy az Y generációnak végre lesz ellensége. De természetesen ez nem ilyen egyszerű.
Éppen ezért egy nagy vizsgálatot készítettek 30 ezer húsz év alatti francia fiatal bevonásával. Azt kérdezték tőlük, hogyan képzelik el a vállalatot. Nos, a fiatalok ezt válaszolták: a vállalati munka nehéz, kegyetlen és a cég maga a dzsungel. Ez bizony a negyvenesek öröksége.
A Z-k szülei ugyanis a céggel egy áldozatos viszonyt tartanak fent. Mit szépítsünk, a franciák (és nagy valószínűséggel a magyarok) többsége egyáltalán nem szeret dolgozni. A hétvégéknek és a nyaralásnak élnek. De leginkább a nyugdíjnak. A Z tehát ránéz a szüleire, és azt mondja: ő ezt bizony nem fogja csinálni.
A mai 20 éven aluliak több, mint fele vállalkozó szeretne lenni. És hogy mit jelent, ha valaki vállalkozik? A saját maga főnöke lesz – mondják a tinik.
Régebben a vállalat szívességet tett a munkavállalónak azzal, hogy munkát adott neki. Az ipszilonokkal már kicsit megváltoztak a dolgok. Az alávetettséget felváltotta az együttműködés. Hiszen az Y azt mondja: mutasd meg mit tudsz ajánlani, és én eldöntöm, hogy érdekel-e. Ez színtiszta üzlet, rövidtávú win-win.
De mégis mit mond a Z generáció? Végül is, nem a vállalat tesz nekem szívességet azzal, hogy munkát ad, hanem én teszek neki szívességet azzal, hogy a rendelkezésére bocsátom a tehetségem és képességeim. A munka központja többé így már nem a vállalat, hanem maga a Z.
A Z-k már alig várják, hogy bevethessék magukat (kép: Mark Barron, Flickr)
Emmanuelle elmeséli azt is, hogy amikor arról kérdezték a kamaszokat, szerintük hány munkájuk lesz az életükben, azt válaszolták, hogy végtelen mennyiségű. Ami azt illeti, nem tévednek. A felmérések szerint a 30 alatti korosztálynak átlagban 13 munkája lesz az élete alatt.
Ami még ennél is érdekesebb, hogy azok a munkák, amelyekben öt év múlva el lehet majd helyezkedni, ma még nem is léteznek. A Z tehát jogosan kérdőjelezi meg a diplomát és az iskolát. Úgy gondolja, hogy elsősorban ő maga lesz saját tanulásának a kulcsa.
Kitől fognak az emberek tanulni holnap? A Z azt mondja: először is tőlem. Másodsorban a vállalattól. Az a cég, amelyik a legtehetségesebb fiatalokat fogja bevonzani és a megtartani, az egy tanító cég lesz. A vállalat lesz az iskola.
A vállalkozó hölgy ezekkel a szavakkal fejezi be a beszédét: az a világ, amelyik nyer, olyan világ, amelyik mer fogadni a fiataljaira. Fogadjunk hát rájuk!
A teljes videót francia nyelven itt megnézheted:
Ezúton is köszönöm apukámnak, hogy felhívta a figyelmemet erre az előadásra. Mert bár ő ötvenes, de a szívében mégis Y! 🙂
Köszönöm, hogy olvasol. A blogom nem frissül mindennap, de Facebookon is tudsz hozzám csatlakozni, ott igyekszem aktívabb lenni és érdekességekkel szórakoztatni (no nem minden percben, csak a jó ízlés határain belül). Katt ide!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: