Sokan, sokszor, sok helyen elmondták már, de elmondom én is újra: ma Magyarországon, minden ötödik pár küzd meddőségi problémával. Meddőnek azokat a párokat hívjuk, akiknél rendszeres szexuális élet mellett egy év után sem fogan meg baba – ami természetesen nem jelenti azt, hogy soha nem is lesz saját gyermekük, csak több időbe (pénzbe, vizsgálatba és akár beavatkozásba) kerül, mint másnak. A politikai korrektség megköveteli, hogy meddő párokról beszéljünk, én most mégiscsak a nőtársaimhoz szólnék. Mert csak a női oldalról van személyes, szubjektív élményem.
Kedves meddő nő! Vesd le magadról a hónapok, évek alatt magadra öltött szürke gúnyát!
A küzdelem elcsigázottá, elfásulttá tett téged, tudom. Szemed régi csillogása a múlté – már csak a rozé segít rajta. Rongyosra olvastad a meddőségi fórumokat (magyarul, angolul, németül, szuahéliül), az összes neten fellelhető szakirodalmat végigbújtad. Minden teát, homeopátiás bogyót és tornát kipróbáltál.
(Kép: Rob., Flickr)
Újabb és újabb betegségeket, hormonproblémákat fedezel fel magadon. Esedezve könyörögsz a vizsgálatokért, vagyonokat hagysz a magánrendelőkben és laborokban. Orvosról orvosra jársz: akiben tegnap még megbíztál, holnapra már sarlatánná válik. Amikor pedig azt hiszed, minden orvost ismersz már, és pihennél egy kicsit, a barátnőd/anyósod/kolléganőd benyögi egy specialista nevét, akihez FELTÉTLENÜL EL KELL MENNED. És te elmész; hát hogy is ne mennél? A remény sosem hal meg.
A babaprojekttel kelsz és fekszel, már a szexet sem élvezed: csak a teljesítményről szól. Az összes létező pózt kipróbáltátok már. Ovulációkor fél óráig égnek meredt lábbal (értsd: gyertyában) fekszel az ágyon. Tervezgeted a gyerek nevét, magadban mantrázod a babváró-imát, agykontrollal segíted a spermiumok feljutását a petefészkedhez.
Ki sem mered már nyitni a Facebookot. Régi osztálytársnőid sorra szülik a babákat (“a fene egye meg, már mekkora pocakja van, hiszen még alig jöttek vissza a nászútról”). Kibúvót keresel, hogy ne tudj elmenni a baráti találkozókra, félsz a “nagy” bejelentésektől.
A pszichológussal, kineziológussal nem győzitek felfedni gyermekkorod legapróbb sérelmeit, elakadásait. Már mindenkinek megbocsájtottál a múltadból, még az előző életeidből is.
Teljesen alárendeled magadat a babának és a meddőséggel vívott harcnak. Titokban ám rém büszke vagy magadra, amiért ekkora terhet rótt rád a sors. Hiszen Isten a teher mellé, vállat is adott. A fürdőszobai tükörben néhanapján meg is veregeted azokat. A kártyavető is megmondta: nagy tanulnivalód van, ezért kaptad ezt a leckét. Nem mindenkinek jut ilyen feladat, meg kell ezt becsülni.
Kedves nőtársam! Nem tudom észrevetted-e (nekem is időbe tellett), de tökéletesen alakítod az áldozat szerepet. Gondolom, most csóválod a fejed. Te? Áldozat?
Kettőt szeretnék tőled kérdezni. Felháborodsz, ha megkérdezik tőled, terveztek-e babát? Fáj, amikor egy barátnődről kiderül, hogy várandós?
Igen? Akkor te bizony nyakig benne vagy az áldozat szerepben.
Tudod, hogy a a barátnőd nem tőled veszi el a gyereket, mégis veszteségnek érzed. Tudod, hogy az unokatestvéred puszta jóindulatból érdeklődik, hogy mi a helyzet a babával, mégis roppant pipa vagy rá. Mintha benned még sosem merült volna fel, hogy a párok többségénél az esküvő után nagy valószínűséggel jön a gyerek is. Ti is pontosan így terveztétek. Akkor meg kit akarsz becsapni?
Én másfél éve tökéletesen hozom a drama queent. Persze nem a nagy nyilvánosság előtt látványosan. Itthon, magamban. Már a legelső sikertelen hónap után, a menzesz jelentkezésénél zokogva roskadtam le a kanapéra, és mondogattam magamban, hogy ez bizony nehéz menet lesz. Csupán egy nyomorult hónap után!
(Kép: Pixabay)
És azóta is gyönyörűen alakítom az áldozatot. Kilenc hónap után rohantam a nőgyógyászhoz: most rögtön csináljon meg minden vizsgálatot, én érzem, hogy baj van. Annyira akartam a bajt, hogy az első hüvelyi ultrahangnál lett is. Nem láttak érésben lévő petesejtet a ciklus 12. napján. Aha, – kiáltottam fel diadalittasan magamban – én megmondtam! Kissé persze lehűtött a dokim, aki kedvesen kérte, hogy következő hónapban is csináljunk egy ultrahangot, biztos, ami biztos. Hát nem ott volt a szép érett petesejt?
Ezután sikerült még megbeszélnem magammal, hogy valójában progeszteron hiányom van, azért nem tud beágyazódni a megtermékenyült petesejt. Mióta ezt kitaláltam, azóta tüneteket is produkálok (menzesz előtt pár nappal barnázás), soha előtte nem volt ilyen gondom.
Bojkottálom a gyereket – hónapok óta ez a lemez megy a fejemben. Igen, tényleg, de nem önmagában a gyerek miatt, hanem mert olyan szépen belesimultam már ebbe az áldozat szerepbe.
Kényelmes és kézenfekvő szerep ez. Hiszen minden hülyének sikerül, csak nekem nem. Én, szegény, szerencsétlen, pedig milyen jó anya lennék! Bezzeg a Rozika, hát az, hogy elkényezteti a kölykét, az összes nyekkenésre ugrik… A Sárika meg mekkora egy karrierista, egyéves sem volt a gyerek, és már visszament dolgozni…
Ismerős gondolatok ezek? Üdv hát a klubban!
Kedves meddő nőtársam! Kicsit ugyan még hagyom, hogy cikázzanak a gondolatok a fejedben, de hamarosan elmesélem én, hogyan jövök ki az áldozat szerepből. Folyt. köv.
Köszönöm, hogy olvasol. A blogom nem frissül mindennap, de Facebookon is tudsz hozzám csatlakozni, ott igyekszem aktívabb lenni és érdekességekkel szórakoztatni (no nem minden percben, csak a jó ízlés határain belül). Katt ide!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: