Önmegvalósítás a szülés által, anyaság, gondoskodás a családról, háttérmunkák elvégzése, otthon csinosítása, lágyság, érzelmesség megélése a férfi helyett? Az elmúlt hetekben a sajtó hangos volt a női “princípiumtól”, a “gender-őrülettől” és a női önmegvalósítás “legmagasabb fokától”. De mégis mi a nő szerepe? Előre le fogom lőni a poént: semmi. Pontosítok. Nincsen konkrét, meghatározott szerepe. Ahogy a férfinak sem. Magánvélemény és személyes történet következik.
Én, az anti-nő?
Közel egy éve kutatom, gondolkodom arról, hogy mitől nő a nő. Estem én már a ló mindkét oldalára ebben a kérdésben. Azt viszont be kell látnom, hogy bennem nagyon erős a férfi oldal. A testem női, az agyam viszont többnyire pasis.
Sosem szerettem különösebben a női köröket, a nagy traccspartikat, a női klubokat. Mióta a babát tervezzük, tartok egy kicsikét attól, hogy hogyan jövök majd ki a védőnővel és a játszótéri anyukákkal. Butaság persze, de én nem vagyok az a “tipikus” nő – már ha létezik ilyen.
Kép: Pixabay
Jártam mindenféle “szeánszon”, pszichológiai és lelki segítőket segítségül hívva. Kerestem a választ arra, hogy miért nem jön a baba. Egy picit jómagam is elhittem, hogy a hiba bennem van. Mert nem vagyok eléggé nő. Mert nem merem megélni az érzéseimet, mert falakat húzok magam elé, mert az agyam elnyomja a szívemet.
Kétségtelen, nem volt haszontalan ez az út. Néhány dolgot, ami talán hiányzott és szükséges volt, magamba építettem – pl. az intuícióm csiszolgatása és a lazaságom növelése.
Ugyanakkor most, egy év után jövök rá (és ezért köszönet Kövér Lászlónak), hogy én bizony úgy vagyok jól, ahogy vagyok. Tudom, hogy életem végéig vívódni fogok magammal és a nőiességemmel. Hogy keresni fogom, mitől vagyok jó nő, jó feleség és jó anya. Hogy mikor kell kicsit eltávolítani az elmémet és a szívemre bízni magamat.
De azt is biztosan tudom, hogy a spirituális segítők és motivációs trénerek által oly gyakran elátkozott tulajdonság, a kétkedés az énem egy fontos része. Sokkal jobban hiszek a sorsban és az isteni tervben, mint tavaly ilyenkor, de a kétkedés jogát nem adom fel. Ezzel születtem le erre a világra, ezt tanította nekem az élet már kiskoromtól fogva: a kritikai gondolkodás és én összenőttünk. Nem hinném, hogy ez hiba lenne. Épp ellenkezőleg, segít abban, hogy ne egyoldalúan lássam a világot – noha olykor szarkasztikus és kiállhatatlanul szkeptikus is vagyok.
Nőként élni egy férfi világban
Futótűzként terjed Bagdy Emőke egy régebbi írásának néhány részlete a neten. Nem állítom, hogy mindenben egyetértek vele, de azt hiszem értem, miről beszél és el tudom fogadni (némi fenntartással) a véleményét. Van egy nagyon okos gondolata, amit már én is szajkózok egy ideje: “A férfiszerepek és mércék általánosak, férfira-nőre egyaránt érvényesek. Közös elvárás a siker, a növekvő eredményesség, a versengés és a győzelem”.
Kép: Pixabay
Bagdy Emőke egy igen lényeges pontra tapintott rá.
Kérem szépen, amikor gender-őrületről beszélünk, akkor erről is van szó. Amennyiben én feministának tartom magamat (márpedig az ominózus Kövér/Ákos beszédek óta határozottan érzem, hogy az vagyok), nem gondolom azt, hogy olyan, akarok lenni, mint egy férfi. Azt viszont nagyon is gondolom, hogy a 21. század arról fog szólni, hogy a munkáltatók és a politikusok alkalmazkodnak a női munkaerő igényeihez.
Van egy jövőképem: a 21. század a nőé lesz. Uraim, még mielőtt kígyót-békát kiáltanának rám, ez önöknek is jó lesz.
Máris magyarázom. A nők anélkül, hogy visszaszorulnának a tűzhely mellé, megvalósíthatják magukat úgy, ahogy nekik jól esik. Ennek viszont az lesz a vonzata, hogy a férfiak is engedhetnek a gyeplőn.
Mert az teljesen oké, ha valaki férfiként nem vágyik arra, hogy a ranglétra csúcsára jusson. És az is oké, ha részmunkaidős munkát vállalna inkább, és az ideje fennmaradó részét a családjával töltené. Vagy önkéntes munkával, vagy kertészkedéssel.
Női szeszély: miért hasznos a férfinak?
Nem szeretek általánosítani, de tény és való, hogy – már csak a női hormonháztartás sajátosságait tekintve is – a nő jóval szeszélyesebb, mint a férfi. Bár az is lehet, hogy csak így nevelték. Nehéz ezt eldönteni. Mindenesetre a példa kedvéért, tekintsük ezt most egy alaptételnek.
Ha a nő a karrierjében és a magánéletében megteheti azt, hogy rugalmasan osztja be az idejét és a maga”kedvére” tehet, akkor, amikor neki jól esik, az óhatatlanul kihat a férfi társadalomra is (meg a világpiacra). Nem arról van szó hogy a pasiknak el kéne nőiesedniük (bár akinek kedve van hozzá, csak bátran), hanem sokkal inkább arról, hogy csökkenne az ő életükben is a stressz és a teljesítmény-kényszer.
Kép: Pixabay
Lássuk be ahányan vagyunk, annyiféle módon éljük az életünket. Különböző igényeink vannak. Mindenki más munkatempóban dolgozik, mindenki másban jó. Van aki szereti a rugalmasságot (jó néhány férfi kollégám van például, aki ebédszünetben ugrik el a kondiba, mert neki így esik jól), van, aki a kötöttebb munkahelyeket preferálja, és van, aki inkább a maga ura szeretne lenni.
Értem én, hogy a mai piaci viszonyok a férfi-dominanciára lettek berendezkedve: kell a verseny, kell a hatalom, kell a pénz. És azt is látom, hogy ezt nagyon nehéz megváltoztatni – hiszen én is örülök, hogy fussa miből a kenyérre, ahhoz pedig elengedhetetlenek az anyagiak.
Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ahogy a nők szava egyre hangosabb, úgy lesz rugalmasabb a munkaerőpiac és a társadalom. Ahogy kimerjük mondani, ami minket bánt, ahogy felhívjuk a férfiak figyelmét az akaratlan hímsovinizmusukra, ahogy felismeri a társadalom, hogy a női és férfi kreativitás tökéletesen megfér egymás mellett, úgy lesz szebb az új világ.
Na jó, ez az én személyes utópiám. De miért is ne lehetne ilyen a jövő?
A női szerepekre visszatérve. Nincsen recept. Én például imádok híreket és publicisztikákat olvasni, blogot írni, szépirodalmat olvasni, romkocsmákban merengve megváltani a világot. Ettől érzem jól magam. És ez így van jól. Nem kell megváltoznom holmi elképzelt elvárások miatt.
Te mitől érzed jól magad?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: