Elnézést kell kérnem Kövér Lászlótól.
Elnézést, hogy harmincévesen, nőként dolgozni merek. Hogy így veszem ki a részem az állam és a magyar társadalom fenntartásából. Hogy rendesen befizetem az adóimat és járulékaimat, minden hónapban tetemes összeget juttatva többek között az állami nyugdíjintézetnek és az OEP-nek.
Elnézést azért is, amiért magánorvoshoz kell járnom, hogy gyermekem születhessen. A magyar egészségügy ugyanis szinte képtelen ellenszolgáltatás nyújtani a befizetett TB-mért cserébe.
Nemrég a nőgyógyászom kiírt egy rakat labort, meddőségi kivizsgálás gyanánt. A helyi sztk-ban nem tudták elvégezni ingyenesen a vérvételt. Ők ugyanis az önkormányzattól kapják a pénzt, nem az OEP-től, és a nekem kért vizsgálatok olyan ritkák és drágák, hogy azt nem tudják finanszírozni. A laborvezető hölgy készségesen elmagyarázta nekem, hogyan működik 2015-ben az egészségügy. “Nehogy azt higgye, hogy amit ön befizet TB címén, az egyenesen hozzánk kerül” – mondta nekem. Hogy hova megy és hogyan oszlik el a pénz, azt inkább ne firtassuk. Bár jó lenne, ha pártpolitikai eseményeken erről is beszélnének végre.
Na de hagyjuk is ezt a részét, hiszen jól tudom, nem most, hanem már legalább tíz éve kellett volna, hogy eszembe jusson a gyerekvállalás.
Apropó, ezért is elnézést kérek. Hiszen az érettségi után egyetemre mentem, 24 évesen diplomáztam. Ekkor még meg sem fordult a fejemben a gyerek, és még utána jó pár évig nem. Noha – Kövér László szavait ízlelgetve- , ha jobban meggondolom, az állam feleslegesen pazarolta rám a pénzét. Nem is értem, hogy történhetett. Sok-sok éven át, az óvodától a felsőoktatásig bezárólag finanszírozták a taníttatásomat, művelődésemet.
De akkor most ez úton elnézést kérek amiért nem hagytam veszni a megszerzett tudást és dolgozni mertem diploma után. Azért az szögezzük le, hogy ez utóbbi – mármint a munka – nem mindig könnyű. Ha ma valami miatt munkahelyet kellene váltanom, nehéz helyzetben lennék. Harmadik x-et betöltöttem, férjes asszony vagyok, adott tehát, hogy minden munkáltatóban felmerül a kérdés: vajon mikor szülök. Az kevésbé érdekes, hogy mire vagyok képes.
Úgy látszik, mindenki a méhemben turkál. Szóval, kedves László, amikor a “genderőrület” ekkora mértéket ölt, az emiatt (is) van.
Ha már itt tartunk. A magyar társadalom egy szerencsés rétegébe tartozom. Hiszen ugyanannyit keresek, mint a hites uram. Felteszem, szégyellnem is kellene magam azért, mert nem függök tőle. Szóval, ezért is mea culpa. (Azt már csak nagyon halkan merem elmesélni, hogy a férjem már régen kijelentette: ő bizony nagyon szívesen lenne itthon gyesen az utóddal másfél, kétéves korától minimum félévig. Most akkor ő nem is igazi férfi?)
Sok mindenért kell még elnézést kérnem Kövér Lászlótól.
Elnézést, hogy úgy gondolom, nem az utódok világra hozatala az egyetlen lehetséges út az önmegvalósításhoz.
Elnézést kérek, hogy nő vagyok és gondolkodom. Jobb lesz, ha leszokom erről az igen káros tevékenységről.
De ha már úgy alakult, hogy van agyam és használom is, félreteszem a viccelődést és leszögezek pár dolgot:
