Nem csak a gyereket nevelő anyákra és kismamákra, de a reménybeli anyukákra is hatalmas nyomás nehezedik – tapasztalatból mondom. Mindenki jobban tudja nálad, hogy mikor jó szülni, milyen vitaminkomplexumokat/csodabogyókat kell szedned, és melyik meddőségi klinika a legjobb az országban. És ha te nem követed még a hold állását is a fogantatás tervezésében, akkor bizony sz.ranya vagy.
(Kép: Pixabay)
A minap egy nőgyógyásznál jártam, aki miután megállapította egy rakat laboreredményből, hogy gyakorlatilag az alacsony D-vitamin szinten túl semmi bajom nincsen, felhozta, hogy érdemes lenne elgondolkodni az inszemináción (amit egyébként egészen véletlenül ő maga is csinál). Udvariasan megköszöntem: én még ezzel egy picikét várnék. Mire ő mézes-mázosan kedvesen kérdezte, hogy “mióta is próbálkoznak? Másfél éve?” Majd közölte, hogy bizony érdemes az embernek határidőket kitűznie maga elé, különben hosszú idő telik el sikertelenül.
Hát neked kisapám, érdemes… Nem te kapod a mesterséges hormonkoktélt, nem a te hormonháztartásodat borítják fel, nem benned turkálnak, nem te imádkozol, hogy a 20%-os sikerrátába benne legyél. Ja és nem mellesleg, nem neked megy rá a gatyád is a beavatkozásokra.
A doki ugyan nagyon profi és kedves volt, és isten ments, hogy kigyót-békát kiáltsak az ilyen típusú kezelésekre, de mégis ódzkodom. Őszintén szólva, én még aligha érzem elérkezettnek az időt a mesterséges megtermékenyítésre. Logikusan végig gondolva: ha nem tudjuk mi az oka a fogantatási problémának – vagyis nincs bizonyított szervi ok (pl. elzáródott petevezető) – akkor mi garantálja azt, hogy az inszem vagy a lombik segít?
No, de csak megjelent a kisördög, és mindenfélét sugdosott a fülembe. Hát milyen (leendő) anya vagyok, hogy nem teszek meg mindent a (leendő) gyermekemért? Ennyire nem fontos nekem a baba? Nemtörődöm vagyok? Nem vagyok érett az anyaságra?
Csak sorjáztak a fejemben a gondolatok. Hát, mégis csak mindent meg kéne próbálni – a gyerek érdekében.
Értitek: A GYEREK ÉRDEKÉBEN!
Hajjaj, de becsapós is ez. Mindent rá lehet kenni. Mindemellett kiválóan alkalmas a bűntudatkeltésre is. Végeláthatatlanul sok megoldás kínálkozik, arra, hogy megoldódjon a meddőségi problémám. Én pedig csak ülök és várok.
(Kép: Flickr, Fernando Rodriguez)
Értitek: VÁROK. Szépen, türelmesen. Pedig a kolléganőnek is sikerült a második lombik. És a szomszédlánynak is a barátcserje tea hozta meg a gólyát.
A nőgyógyász is megmondta: HATÁRIDŐKET KELL KITŰZNI.
Hagynád, hogy a dolgok folyjanak a maguk medrében és a természet tegye a dolgát? Na ne már, az olyan ódivatú. A 21. században élünk, mindenre van megoldás. Mindenre. Ez a mi instant századunk.
Én meg érezzem már előre is sz.ranyának magamat, amiért nem akarok hormoninjekciókat, nem akarok fehér, orvosi falak között teherbe esni, nem akarok elmenni a húszezredik “babacsináló” tornára és az ötvenedik “babahívogató meditációra”.
Csak élni szeretném az életemet, a mostot. Nem a naptárt böngészni, ovulációs tesztre pisilni, 24/7-ben vizionálni a méhembe ágyazódó petesejtet.
Hát, ilyen nő és leendő anya vagyok.
U.i.: A barátnőimnek és anyukámnak nagyon köszönöm, hogy gondolnak rám, és helyettem/értem is böngészik a netet, ajánlanak tornát, teát, bogyót, orvost stb. Még ha kicsit szenvedélyesre is sikerült ez a bejegyzés, nem vagyok semmi rossznak az elrontója, küldjétek még az ötleteket, amíg élek, remélek 🙂
Köszönöm, hogy olvasol. Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon is, hogy ne maradj le a legfrisebbekről: katt IDE!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: