Körülötted potyognak a babák? Folyton folyvást terhes anyukákba botlasz miközben ti hosszú hónapok, évek óta szeretnétek gyereket és csak nem kopogtat a gólya? Nem érted, hogy ha másnak megadatik, akkor neked miért nem?
Egy idő után minden fogamzási problémákkal küzdő nőben felmerülnek olyan gondolatok, amelyeket legszívesebben be sem vallanának másnak – és sokszor talán még maguknak sem. Szégyen, nem szégyen tegye föl a kezét az a meddő nő, akinek ne jutott volna eszébe legalább az egyik forgatókönyv a lenti listából.
Vigyázat az irományom nem mentes a szarkazmustól!
(kép: Flickr, lauren rushing)
1. “Rosszak a génjeim, úgy látszik nem is szabad szaporodnom”
Hiába figyelsz oda az étkezésre és a mozgásra, csak nem esel teherbe. A világ szegényebb vidékein a nők komoly vitamin- és nyomelemhiányban szenvedek, mégis képesek megfoganni és világra hozni a babájukat. Sőt mi több, a személyes környezetedben is tudsz olyan ismerősről, aki elhízott/kórosan sovány/túl idős/túl fiatal és mégis szinte egyből összejött neki a poronty. Apuka egész nap a számítógép előtt tesped, nem sportol, helytelenül étkezik, dohányzik, iszik, és mégis célba ért a spermája.
A pároddal megtehettek mindent a helyes életmódért, szedhettek mindenféle drága étrend-kiegészítőt, peteérést elősegítő, hormonpótló, spermiumszám növelő készítményt, az élet gondoskodik róla, hogy ne legyen gyereketek. Egyértelmű, evolúciós zsákutca vagytok. Minek is örökíteni a rossz géneket és immunrendszert?
2. “Nem vagyunk egymáshoz illőek a párommal”
Szép pár vagytok, illetek egymáshoz – mindenki ezt mondja. Te is úgy érzed, hogy mintha mindig is ismertétek volna egymást. Lehet, hogy pont azért, mert túlságosan közeli a genetikai rokonság? Mi van, ha ezért nem nem engedi a természet, hogy ti ketten szaporodjatok? Nem elég nagy a változatosság.
De az is elképzelhető, hogy túl nagy a különbség köztetek. A macska és a kutya sem tud párosodni…
Mi van ha elhibázott volt a párválasztás? Mi van ha a hüvelyi flórád kinyírja a spermiumokat? Lehet, hogy nektek kettőtöknek nem is kell közös utódot összehoznotok?
(kép: Flickr, Andreas Wieser)
3. “Túlbiztosítottuk az életünket”
Azt mondják a stressz és a létbizonytalanság akadályozza a nők teherbeesését. Te viszont szinte csak olyan példát látsz magad körül, ahol akkor jött a baba, amikor valami (lakás, munkahely, párkapcsolat) megborult a leendő szülők életében. Nem lehet más a gond: túl normális az életetek. Mégis melyik gyerek szeretne egy olyan családban élni, ahol kevés a kihívás?
Lehet, hogy el kéne adnotok a lakást és a híd alá költöznötök? Végül is, polgárháborús körülmények között is fogannak gyerekek… Vagy fel kéne mondanod a munkahelyeden? Esetleg minden nap veszekedni kéne a pároddal? Vagy meneküljél inkább az alkoholba? Ha minden centire, biztosra ki van számolva, úgy naná, hogy az élet beint, és figyelmeztet, hogy nem te vagy az úr.
4. “Alkalmatlan vagyok az anyaságra”
Végül is sosem voltál megbolondulva a kölykökért. Kislányként sem pátyolgattad sokat a családban a kisebbeket, nem álmodoztál arról, hogy milyen lesz, amikor saját babád lesz. Frászt kapsz annak a gondolatától, hogy majd évekig otthon kell maradnod gyesen. Azt sem tudod, hogyan kell pelenkázni. Elképzelhetetlennek tartod, hogy a melleidből tej csurogjon. Egyébként is, hatalmas felelősség a gyereknevelés! Hát érett vagy te erre?
(kép: Flickr, Meg Wills)
+1 “Úgy tűnik más sorsot szánt nekem az élet”
Nem maradt más hátra – és ezt el kell fogadd -, a karma működésbe lépett. Bármennyire is nehéz lenyelni: ez van. Lehetséges, hogy (még) nem az a sorsod, hogy anya légy. Más területen kell kiteljesedj. Na nem mintha csakis az anyaság lenne a női lét egyetlen és igaz célja. De úgy tűnik, neked végképp nem ezzel kell foglalkoznod. Legalábbis egyelőre nem.
Kénytelen vagy más utakat járni, másra fordítani az energiáidat. Lehet, hogy Isten/sors tanítani akar valamit? Vagy az a tanítás, hogy nincs tanítás? Lehet, hogy az égiek kibabráltak veled? Esetleg nem is léteznek? Végső soron minél jobban csűrőd-csavarod a dolgot, annál inkább maradsz magyarázat nélkül.
And the rest is silence…
