Valami bekattant nálam a napokban, talán a sok nyári gyümölcs tette, talán a meleg idő. Egy biztos, elég volt a sok hozzáadott cukorból! Életem során több tucat cukorhegyet fojtottam már magamba. Most kezdtem el érezni, hogy ez bizony sok lesz ez. Muszáj visszavennem a tempóból. Nem célom semmiféle látványos fogyás, nem is akarok szálkás, sztár aerobik edző/táplálkozási szakember lenni. Csupán érzem itt legbelül, hogy ellent kell álljak a sok cukornak. Mert nem szükségből eszem, hanem unalomból és megszokásból. Úgy döntöttem hát, sorozatot indítok a cukorstop projektemről.
Kezdjük az alapoknál. Míg egy átlagos amerikai 110 gramm cukrot visz be a szervezetébe, addig a WHO 26 grammban maximalizálná a napi adagot. Sajnos nem találtam Magyarországra vonatkozó érdemleges adatot, de egyes kutatások szerint a világon 51 és 131 gramm közöttire tehető az átlagos cukorfogyasztás; feltételezem, napi szinten nálunk is megvan a 70-80 gramm cukor belapátolása a testünkbe. Nyugat-európai ismerőseim egyébként szájtátva szoktak ámulni azon, mekkora mennyiségű tömény édességet vagyunk képesek magunkba tömni egy nap. Ha ránk tör a nassolási vágy délután 3 óra tájékán, már rohanunk is a csokiautomata ölelő karjaiba, hogy aztán elfogyasszuk azt, ami jár nekünk.
De lássuk is az én napi cukor bevitelemet! A számítást részben ez alapján a cikk alapján készítettem: katt ide.
– reggel: egy kis mogyoróvajas zabpehely – 7 g
– délelőtt: cappucino egy kanál cukorral – 4 g
– délben: ebéd után presszókávé egy kanál cukorral – 4 g ; vagy egy isler – 8 g
– délután: tejcsokis édesség – 8 g
– este: gyümölcsjoghurt – 14,7 g
Ez eddig 45,7 gramm cukor, vagyis duplája a WHO ajánlásának. És ezek csak azok az élelmiszerek amelyekről egészen biztosan tudom, hogy cukrot tartalmaznak. Ebbe bele sem vettem a paradicsomlevest, a felvágottat a szendvicsen és a rostos üdítőitalokban található cukrot (ez utóbbiból egyébként nem is igen fogyasztok, mert begörcsöl a gyomrom, ahogy lenyelem a nedűt). Nagyjából 60-70 grammra taksálom az átlagos cukorbevitelemet, és még lehet, hogy optimista voltam.
Ám tegyük tisztába a gyereket, a cukorra szükségünk van! A szénhidrátok családjába tartozik ő is, a cukor ugyanis úgynevezett egyszerű szénhidrát. A szénhidrátból pedig energiát termel a szervezetünk. Az agyunkat például a glükóz, vagyis a szőlőcukor működteti. De a fizikai aktivitásunkat is növeli a cukor és minden egyéb szénhidrát: serkenti a teljesítőképességünket.
A probléma azonban a mennyiséggel van. Ha ugyanis többet viszünk be, mint amennyire szükségünk lenne, a testünk el kezdi raktározni a felesleget, méghozzá zsír formájában. És ezzel már szépen meg is ágyaztunk az elhízásnak.
De nem csak a testsúlynövekedéssel van a gond. A cukor ugyanis alattomos jószág. Hirtelen megdobja a vércukorszintet, felpörög a belső motor, teljes padlógázzal nyomja az energiát, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan visszaesik a teljesítmény. Ezért szokták ajánlani, hogy inkább lassan felszívódó szénhidrátot fogyasszunk, sokkal kiegyensúlyozottabb működést tudunk így biztosítani a szervezetünk számára.
Ami miatt én most tudatosan megálljt parancsoltam a cukorbevitelnek az a mohóság. Kéne valami édeset enni, kúszik be a fejembe a gondolat, és már nyúlok is a csokiszelet vagy a jégkrém után. Nem vagyok éhes, nem korog a gyomrom. Valamivel szórakoztatni akarom magamat. Unalmamban akarok nassolni. Hogy legyen egy kis változatosság, meg egy kis boldogság. Ehetnék gyümölcsöt is vagy éppen magvakat, de az nem elégít ki. A tömény édes kell.
Most ennek vége, jó útra tértem. Velem tartasz?