Végtelenül Nő

Superwoman: lenni vagy nem lenni?

Igazi nő vagyok, mindent megoldok egyedül. Megváltoztatom a világot. Különleges vagyok, nő vagyok. Ismerősen cseng? Én naponta látom a közösségi oldalakon sorjázni az ehhez hasonló idézeteket. Kétségkívül igen hangzatosak, és megfelelnek mindenféle trendnek. Légy erős, légy bátor, ne hagyd magad, vedd a világot a hátadra! A gond csak az, hogy az ilyesféle megerősítések a folyton utált hímsoviniszta világ javára hajtják a malmot. Elmondom miért gondolom így.

Nincs szükségem rád, tényleg. (kép: Pinterest)

Tényleg nincs szükségem rád. (kép: Pinterest)

 

Egyik nap egy barátnőm átküldött nekem egy insta idézetet, amelyen ez állt: “Én nő vagyok. Neked mi a szuperképességed?” Szöget ütött a fejembe, hogy itt valami nem stimmel. Nem is kellett rajta sokat gondolkoznom. Ez a női erő megerősítésére szánt mondatocska valójában diszkriminatív. Nőnek lenni nem azt jelenti, hogy istenek vagyunk – mint, ahogy a férfiak sem azok. Nőnek lenni azt jelenti, hogy nő vagyok. Ez egy természetes állapot. Nem jobb és nem rosszabb, mint férfinak lenni.

Mindkét nemnek megvannak a  maga sajátosságai. De azzal, hogy 0/24-ben nyomjuk a rizsát, hogy mi nők mindent megoldunk egyedül – de tényleg! -, mert mi egyébként is rettentő sokoldalúak vagyunk; nos, ezzel csak beállunk a versenybe. És kikben van meg általában a versenyszellem? A férfiakban.

Mire gondolsz ha azt mondom: superwoman? Látod lelki szemeid előtt a nőt, aki karriert épít, aki megoldja a háztartásban felmerülő apró-cseprő gondokat, aki támaszt nyújt a férjének, aki fantasztikusan főz, aki a kisiskolás gyerekével tanul a matekdolgozatra, aki a barátnőivel koktélozik, aki az idős rokonokat ápolja, aki kiskosztümben tárgyal, akinek a vállalkozását irigylik? Én mindezt látom. És azt is látom, hogy baromi megterhelő szupernőnek lenni. Mert a végén egyedül maradsz.

Ha te vagy a szuperhős, milyen szerep marad a pasidnak? Kiherélt, számítógépfüggő, felelősségvállalásra képtelen egyed lesz belőle?

Szép dolog saját életed hősének lenni, aki mindennap megmássza a Himaláját. De ha sokszor mondogatod magadban, hogy neked nincs szükséged senkire, akkor bizony a végén már valóban nem is lesz melletted senki. 

 

Ha csak teljesíteni és bizonyítani akarsz, akkor beállsz a férfiak által megalkotott csatarendbe – amit egyébként előszeretettel becsmérlünk le nőként. Csak az ér valamit, aki fel tud mutatni kézzelfogható eredményt, és minél nagyobb a küzdelem, annál nagyobb a siker. A női lágyság és érzelem eltűnik.

Ha magadba nézel, mi a fontosabb: az otthon, nyugodt melege vagy a világban elért sikered? Trükkös kérdés ez. Jómagam is sokszor bajban vagyok. Olyannyira megszoktam már a racionális világot – hiszen ebben nőttem fel, erre kondicionáltak az iskolában -, hogy ha nincsen meg a napi sikerélmény-penzumom, rosszul vagyok. Nagyon nehezen tudom, ezeket helyrerakni fejben. 

De mi is a nő? A nő az, aki érez, aki vigaszt nyújt, aki a mostban él. A férfi megszerez, a nő a finom munkákhoz ért: övé a láthatatlan tevékenység, a gondoskodás és az elsimítás. Ő az, aki összetartja a családot és a barátokat. A férfi megszerez és ad; a nő befogad, megszépít és átalakít. A nyers és a finom találkozása a két pólus egyesülése. 

Szó sincs róla, hogy a nőknek a tűzhely mellett lenne a helyük. A kiteljesedést sokféleképpen el lehet érni nőként. Nem tudok rá tökéletes receptet, azt viszont tudom, hogy az érzéseinkre kell hallgatnunk. Egy biztos: az az irány a jó, amiben ott van az örömünk. Hagyjuk meg a férfiaknak a kötelességet – ha nem is mindig, de legalább néha 🙂

 

Köszönöm, hogy olvasol. Csatlakozz hozzám Facebookon is, így nem maradsz le a legfrissebb posztokról! 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!