{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Tavaly ilyenkor…

A mórok meséje Andalúziában

Az eheti VKP poszt témája visszarepít engem egy csodálatos helyre, az Alhambra palotába. Tavalyhoz képest ugyanis most a budapesti kis lakásomban ücsörgök, miközben egy éve ilyenkor a granadai várkomplexum gyönyörű folyosóit és kertjeit jártam.

Alhambra… mintha csak a szél suttogna lágyan a fülembe. Alhambra… tűzes lovak patajának hangja verődik vissza a köves utról. Alhambra… egy dzsinn varázsigéje ejt rabul.

Kamaszkorom óta vágytam ide. Mikor spanyol órán először megpillantottam a képeket erről a lenyűgöző helyről tudtam, hogy nincs menekvés: a zöldellő, buja kertek, a csipkézett épületek és a mindenhonnét csordogáló vizek játékosan elegáns összevisszasága egyből beszippantott. Sokáig vártam rá, hogy lássam ezt a csodát, és kérdés nélkül bármikor visszamennék. Íme az én szubjektív úti beszámolóm, egy iciripiciri történelemmel megspékelve.

Az Alhambra a szomszédos kilátóról. Jobbra az Alcazaba erőd, balra hátul V. Károly reneszánsz palotája, előtte pedig a Naszridák palotái. Távolban a Sierra Nevada hegycsúcsai.

Granada helyén már a rómaiak korában is város volt, később pedig a vizigótok települtek be. A 700-as évek elején azonban a kiskirályok belviszályát kihasználva a mórok átvették a hatalmat az Ibér-félsziget nagy részén, és törekedtek volna tovább Európa belsőbb részei felé. A csaták folyamatosak voltak a keresztények és a muzulmánok között, egészen a 15. század közepéig. A mórok névleg a damaszkuszi kalifátushoz tartoztak, azonban a hercegek teljhatalommal rendelkeztek ibériai területeik felett. Az elhúzódó háborúskodások ellenére, az iszlám uralom alatt a kultúra és a kereskedelem virágzott: Cordòba volt a középkori Európa tudományos központja. A matematikában, építészetben, orvostudományban és az irodalomban is az élen jártak.

Az építészeti remekművekből Andalúzia-szerte sok maradt fent, az egyik legékesebb példája azonban az Alhambra. A neve egyébként az arab al-hamra szóból származik, amelynek jelentése vörös (teljes neve egyébként Kaszr al-Hamra, a vörös erőd volt). Bár már a 9. században megkezdődött a vár építése, teljes pompáját mégis a 13. században érte el, ekkor választotta lakhelyéül a palotát a mór Naszrid-dinasztia.

Az előkert és a burjánzó növényzet

A választásuk nem meglepő, hiszen a vár a lenyűgöző Sierra Nevada hegység lábainál elterülő dombokon helyezkedik el. A vadregényes, magával ragadó zöld tájtól és a hihetetlen kilátástól nekem is elállt a lélegzetem. Az Alhambrához felkapaszkodva az ember egy szépen elrendezett, több ezer járművet befogadó parkolóban találja magát. Elképesztő mennyiségű turista érkezik ide évente, hogy megcsodálja a Világörökség részét képező létesítményt. Műemlékvédelmi okokból egyébként naponta csak meghatározott mennyiségű látogatót engednek be, így érdemes jó előre interneten megvásárolni a jegyeket (egy hónappal előre érdemes gondolkodni a látogatás időpontján!). Persze oda lehet menni nyitásra is, de rettenetes sorok állnak, így nem biztos, hogy az ember bejut előre váltott jegy nélkül. A belépőket itt lehet megvenni:

http://www.ticketmaster.es/nav/landings/en/mucho_mas/entradas_alhambra/

Mi egy szép júniusi reggelen meg is érkeztünk fél 9-re. Én már természetesen tűkön ültem, hogy bejuthassak a régóta áhított palotába. Az előre váltott jegyeket egy külön sorban hipp-hopp meg is kaptuk, majd kértünk audioguide-ot is. Ezt is nagyon ajánlom, rengeteg érdekes információt megtudhatunk a kis fülesen keresztül az egyes helyszíneken. Maga az Alhambra több épületből és megannyi kertből áll, a látogatásra szánjunk kb. négy órát – kivéve persze, ha végig akarunk rohanni, de miért is tennénk ilyen galádságot?

Egyszerre több helyen nyitják meg a kapukat, minket a Naszrid-palotánál engedtek be pontban 9-kor. Egy nyugalmasan bóbiskoló macska volt a fogadó bizottság.

A Naszridák palotájában találhatók az elhíresült helyszínek. Ámulunk a csipkézett berakásokon, amelyek természetből vett mintákat, arabeszkeket valamint Korán-idézeteket rajzolnak ki.

A kalligráfiák látványától én szédült révületbe estem. Ha egy életet töltenék el e falak között, akkor is mindig lenne olyan falrészlet, amelyet még nem láttam. Az ember csak érzi, hogy varázsigék és mágikus díszletek között halad el. Várja, hogy egy dzsinn előugorjon az egyik sarokból és teljesítse három kívánságát.

A csipkézett falakat olykor megtöri egy-egy nagyobb udvar. Ilyen a Mirtusz-udvar, amelynek oldalain lakosztályok helyezkedtek el. A medencés udvar volt a családi élet közösségi színtere.

A Mirtusz-udvar. A medence köré mirtuszbokrokat telepítettek, innét a név.

Az oly sokszor emlegetett Oroszlános-udvar is lenyügőzi a látogatót. Az árkádok alatt számos vacsorát és fogadást rendeztek az uralkodók. A középen lévő kútból négy felé áramlik a víz, szimbolizálva a négy égtájat. De az oroszlánt formázó szobrok sem véletlenek: a szultán erejét hívatottak megjeleníteni.

Az Oroszlános-udvar, és az összes képeslapról visszaköszönő kút.

A víz egyébként mindenütt jelen van, elválaszthatatlan kelléke a mór örökségnek. A muszlim vallás megköveteli az ima előtti megtisztulást, melynek fontos része a mosakodás. Az Alhambrában sem volt ez másként, naponta többször is vízzel locsolták át a kezüket és arcukat. A pompázatos helyszíneken így bármikor és bárhonnét előbukkan a csobogó víz. Ezenkívül a vízelvezetés is tanúbizonysága a mór építészeti leleményességnek.

A Naszridák palotája az 1200-as évektől áll, és az utókor meg is őrizte azt a maga szépségében. A spanyol királyok ellenségeik lakhelyét megkaparintván nem rombolták porig a várat, hanem megvédték a kincseket, és inkább a palota mellé építkeztek. Ezért is olyan eklektikus a helyszín. Így lehetséges, hogy a mór vár tövében egy reneszánsz épület áll.

Hátul a bástya, balra V. Károly palotája, előrébb pedig a reneszánsz jegyében épült lakhelyek.

A Habsburg V. Károly úgy gondolta, egy még nagyobb palotát épített az iszlám csoda mellé, hogy túlszárnyalja azt. Sajnálatos módon, mindez csak a nagyzási mániáját mutatja. Véleményem szerint igencsak kiábrándító építményt képez a nagy monstrum a kifinomult arab épületek között.

V. Károly palotája belülről

Utunkat folytatva az Alcazabához, a bástyákkal körülvett erődhöz érünk. Ez volt a legelső építmény az Alhambrában, és később is innét védték a várat.

A toronyról pazar kilátás nyílik Granada óvárosára.

Az erődtől és a Naszrid palotától kicsit feljebb terül el a Generalife. Ez egyfajta pihenő lakként szolgált a Naszridoknak, kényelmes sétával 15 perc alatt elérhető. Parkos helyeken visz az út felfelé. A szépen rendezett kerteket később alakították ki, és a 20. század közepére kapta meg mostani formáját. Az üzemeltetők odafigyelnek, hogy az év nagy részében virágba boruljanak a gondosan megtervezett parkok, így mindig van éppen virágzó növény.

A Generalife fehér falaival, és domboldalra épített udvaraival valóban igazi kikapcsolódást nyújthatott a hercegnek és családjának.

Itt is visszatérnek az elmaradhatatlan medencék, szökőkutak és a dús növényzet. A mendemondák szerint az árkádok alatt kiváló lehetőség nyílt a szerelmeseknek némi pajzánkodásra. Mostanában kissé forgalmas helyszín, így a romantikára vágyók nehezen bújhatnak el a kíváncsi szemek elől. A Generalife ennek ellenére megőrizte kedves báját.

Nosztalgikus utazásom itt ér véget. Engem teljesen bűvkörébe vont a mesés Alhambra. Beleszerelmesedtem a csipkézett, díszített falakba, a folyton csordogáló vízbe és az édenkerti hangulatba. Mikor mehetek vissza?

Ha kíváncsi vagy bloggertársaim posztjaira a témában, katt a linkre: