Egy hónapja tán, hogy az nlcafe.hu kirakott egy kérdőívet, azt hiszem a nők helyzete és jövője volt a téma: milyen Magyarországon nőnek lenni, mik az álmaid, mennyi idő jut saját magadra, hogyan képzeled el magad 10 év múlva, mik a prioritások az életedben stb. Elkezdtem kitölteni, jó bulinak indult. Gondoltam, nekem, az öntudatos nőnek meg se kottyan. Nos, a felénél abbahagytam.
Ellentmondásban keveredtem ugyanis. Először is azt válaszoltam egy feleletválasztós kérdésre, hogy a legfontosabb számomra, hogy kiteljesedjek és harmóniában éljek önmagammal. Aztán rákérdeztek: mitől lennék kiteljesedett? És itt hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Illetve tudtam volna, de azt valahogy nem éreztem helyénvalónak. A legfontosabb az életemben most a babatervezés. De hogyan is válaszolhatná azt egy emancipált, diplomás nő a fejlett világban, hogy attól érezné magát jól a bőrében, ha születne gyereke… Szüfrazsettek tucatjai ölnék magukat a Temzébe, ha tudnák, hogy itt van a 21. század elején egy nő, akinek az életében semmi számít, csak a gyerek. Pedig ők megvívták a harcukat a választójogokért, és előkészítették a terepet a női egyenlőségnek, amelynek hála az a nő aki most csak és kizárólag a gyerekre vágyik, érettségizhetett, egyetemi diplomát szerezhetett, dolgozhat, ha akarna függetlenül is megállna a lábán, férfi nélkül. Ehelyett vígan dalolva menne a tűzhely mellé, 3 év gyes-re!
Nehéz dűlőre jutni
A legnagyobb baj, hogy még saját magammal is viaskodom. Miközben a munkámat félgőzzel, rutinból végzem, és arról álmodozom, milyen lesz várandósnak lenni, nehezen tudom elképzelni magamat, ahogy otthon pesztrálom évekig a gyereket. A férjemmel egyébként azt tervezzük, hogy – ha adott lesz a lehetőség – félidőben váltunk, és ő is otthon marad majd gyesen a gyerkőccel. Munka- és felelősségmegosztás. Így trendi. Ismerve magamat, aligha leszek tyúkanyó vagy anyatigris típus, ennélfogva nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy egy olyan férfi mellé sodort az élet, aki kiveszi a részét a mindennapi teendőkből, és akivel közösen lehet építgetni a kis életünket. No igen, így könnyű emancipáltnak lenni….
De vissza a kérdőívhez: arra kellett rájöjjek, hogy mindig más és más lesz a fontossági sorrend az életemben. A húszas éveim közepén még a diploma megszerzése és a karrierépítés volt. Most a gyerek, 10 év múlva pedig lehetséges, hogy saját vállalkozásom lesz. Minden korszakban másként fogom kiteljesedettnek érezni magamat. A harmónia viszont egy másik dolog. Azért vagyok harmóniában önmagammal, mert meg tudom élni a női szerepemet, amire a Jóisten/sors/karma/véletlen rendeltetett. Persze, lehet önmegvalósítani, szép karriert befutni, én mégis a kis apróságoktól érzem egyre jobban és jobban magam: csinosan felöltözhetek, megcsodálhatom a rügyet bontó cseresznyefákat, finomakat főzhetek a férjemnek, hallgathatok a megérzéseimre, és kérhetek segítséget, ha nem megy valami, mert nem mindent nekem kell megoldanom egyedül. Mert nő vagyok. Számomra is hihetetlen, de egyre többször jut mostanában eszembe, hogy bizony simán ellenék egy 6 órás munkában is. Nem azért mert amúgy stresszes a napi 8 óra, hanem azért, mert így több idő jutna az egyéb tevékenységeimre: szülők, nagyszülők, barátnőzés, bevásárlás, shopping, sport, írás, hobbik.
Lakjon jól a kecske és maradjon meg a káposzta is!
Elsőre ellentmondásosnak tűnik ez a fentebb taglalt “nem akarok 3 év gyesen itthon megpenészedni”-elvemmel. Elmesélem, én hogyan képzelem el az ideális világot anyaként. Örömteli lenne, ha gombamód szaporodnának a részmunkaidős munkák. Mióta bevezették a gyed extrát, könnyebb is lenne az élet kismamaként. A gyest is megkapnám és a munkabéremet is. Nem kéne mindennap dolgoznom, hanem a héten csak pár napot, vagy naponta csupán pár órát. A mai munkapiacon ez nem is lenne elképzelhetetlen, rengeteg irodai melót lehet részmunkaidőben végezni, akár otthonról is. Ideális esetben, persze. A valóság azonban azt mutatja, hogy a munkaadók egyelőre kevéssé rugalmasak ezen a téren, az irigy kollégákról nem is beszélve (“ha neki lehet, nekem miért nem?”).
A gyermekemet is csak egy kis időre kéne bölcsibe rakni, és számomra is lenne egy kis levegőváltozás azzal, hogy munkába járok. Ehhez persze szükséges, hogy az apa is kivegye a részét az otthoni és gyerek körüli teendőkből. Végtére is ketten hoztuk össze. A munkamegosztás híve vagyok, nem szeretnék mártíranya lenni.
Nem vagyok egy kimondott karrierista Miranda a Szex és New Yorkból, de szeretem, ha komolyan vesznek a munkahelyemen, cserébe felelősségteljesen végzem a teendőimet, sőt, ha lehetőség van rá, kreatívkodom is. Aláírom, munkáltatói szempontból nehéz mit kezdeni egy várandós vagy kisgyerekes anyával. Mert abban az adott időszakban a legfontosabb számára a baba lesz – a természet már csak ilyen. Viszont ahhoz, hogy ne essen ki a munka világából évekre – amelynek következtében akár el is tunyul, lelohad a munka iránti dinamizmusa – szükséges, hogy minél hamarabb visszatérjen, szem előtt tartva persze, hogy egyéb kötelezettségei is vannak a családja felé. A részmunkaidő tökéletes megoldás lenne erre. Úgyhogy kedves munkáltatók: ébresztő!
Férfiak világa
Ahogyan én látom, két véglet van: egy nőt vagy elkönyvelnek dolgozó anyának, akire maximum adminisztratív, kevés felelősséggel járó feladatokat lehet bízni, vagy egy karrierista dögnek, aki férfiakat megszégyenítő gyorsasággal mászik fel a ranglétrán, és ha van is gyermeke, azt is inkább a bébiszitter neveli (mellesleg a nyugati, civilizált gazdaságnak érdekében áll minél több gyermektelen szinglit “előállítani”, hiszen ők azok, akik vígan bent maradnak túlórázni, hajtják a sikert és termelik a profitot – legalábbis látszatra, valójában a napi 12 órás munkától nem lesz nagyobb a termelékenység, mert az ember fárad, tehát többet hibázik).
Kép: Flickr
Nézz körül! Pár kivételtől eltekintve, hány nőies női vezetőt látsz? Én nem sokat. Ha a nagy sikereket elért nőkre gondolok, akkor leginkább a férfias nő képe ugrik be: Margaret Thatcher (Vaslady volt a beceneve, már ez is beszédes), Angela Merkel, Christiane Amanpour. Nők, erősek, harcosok, nem rettennek meg semmitől. Talán még okosabbak, ügyesebbek is, mint az átlag férfiak. De vajon milyen áron? Sajnálatosnak tartom, hogy a gazdasági, munkahelyi elismerésért cserébe meg kell keményedni, és hátrahagyni a nőies oldalad. Az érzelmeidet felejtsd el: a ráció mindennek felett! És nehogy azt hidd, kedves olvasó, hogy ez a harc felnőtt korban kezdődik. De nem ám! Már az iskolában is arra vagyunk kondicionálva, hogy férfiasan gondolkodjunk. Osztályozunk, rangsorokat állítunk fel, kiemeljük a kitűnő tanulókat év végén (mintha a nem kitűnő nem is érne semmit). A logikus és realista gondolkodást neveljük bele a gyerekbe, maximum rajz- és irodalomórán csilloghat fel egy kis szubjektív, női ösztön. A jó diák csupa férfias tulajdonságnak felel meg: realista, nem hagyja magát az érzelmei által irányítani, nagy a teherbírása. Ugye?
Változik a világ, ezt én is látom. Meg lesz a balansz: a férfias nők és az elnyomott nők közötti skálán megállunk majd egyszer félúton. De vajon mikor?
Köszönöm, hogy idetévedtél és, hogy olvasol. Ha szeretnéd, csatlakozz hozzám Facebookon is, így nem maradsz le a legfrissebb posztokról!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: