Levél a még meg nem született gyermekemnek
Drága kicsi lélek!
Rettegek. Hónapok óta reménytelin és szorongva várom a 28. napok környékét. De mindig csalódnom kell. Vannak jobb hónapok és rosszabbak. A kétségbeesés és az örömteli felszabadulás érzéseinek váltakozásában töltöm a heteimet.
És most rettegek. Hogy hiába várlak, nem jössz.
Először persze még abban sem voltam biztos, hogy várlak-e egyáltalán. Nem tudtam, fel vagyok-e készülve arra, hogy anya legyek: hogy 9 hónapig tápláljalak a hasamban, hogy megszüljelek, felneveljelek, szeresselek. Kérdések hada merült fel bennem. Hogyan járok majd munka mellett vizsgálatokra? Meddig fogok tudni dolgozni? Hogyan lesz majd a vajúdás? Hogy leszek képes szoptatni, pelenkázni téged? Nem fogok otthon begolyózni a sok gügyögésbe? Adjalak-e bölcsibe vagy maradjak otthon veled sokáig?
Ma már tudom, hogy mindennél többet jelentenél nekem, nekünk. És nem érdekel semmi más.
Bizonytalan vagyok. Szeretném hinni, hogy már itt vagy a küszöbön, szinte már kopogtatsz az ajtón. De megszólal bennem a félelem: úgy érzem, nem szabad belelovalnom magam. Még nem is biztos, hogy már kiválasztottál minket magadnak. Lehet, hogy soha nem is fogsz. Ez elszomorít. Csinálhatunk bármit, a materiális világban megtehetünk mindent, ami egy baba megfoganásához szükséges; ha te nem akarsz még jönni, nem fogsz.
Nehéz ezt nekem elfogadnom. Apád jobban bírja, sokkal erősebb a gondviselésbe vetett hite, mint nekem. Én folyamatosan kétkedem, aggályok gyötörnek. Számolom az ovulációt, a termékeny napokat (merthogy mégis van peteérésem). De valahogy úgy érzem, körbe-körbe forgok, mint a búgócsiga.
Mondd, drága kicsi lélek, mire van még neked szükséged? Mikor tudsz beugrani a Földre induló fényes csatornába, hogy nálunk landolj? Milyen utat kell még megtennünk nekünk, a szüleidnek?
Tudom, hogy már most tanítasz minket. A kis Buddha – látod, már nevet is adtak neked.
Azt hittem, én irányítok. Majd én megmondom, mikor gyere. De te jobban tudod ezt nálam. Le kell boruljak előtted. Már most sokkal bölcsebb vagy, mint én. Hihetetlen önismereti útra kényszerítettél minket. És talán igazad is van. Ha próbára tennéd a kapcsolatunkat apáddal, láthatod, hogy csak még erősebbek vagyunk. Én is hálás vagyok neked ezért. Köszönöm, hogy megmutattad: a te apádra, az én férjemre és társamra minden körülmények között számíthatok! Nagy kincs ez.
Drága kicsi lélek! Nem ígérem, hogy tökéletes anya leszek, igyekszem majd csak elég jónak lenni. Biztosan foglak félteni, még a széltől is. Biztosan leszek rád mérges. Biztosan látsz majd gyengének. Biztosan fogunk kamaszkorodban veszekedni. Biztosan legyintesz majd a begyöpösödött szokásaimra. De ennél még bizonyosabb az, hogy nagyon foglak téged szeretni!
És ha lenne még egy másik kicsi lélek, aki kedvet kapna, hogy hozzánk költözzön, őt is a legnagyobb melegséggel a szívünkben várjuk.
Gyengéd szeretettel ölel:
Édesanyád
