A nőnap margójára

Akartam, de mégsem tudtam szó nélkül elmenni a nőnap mellett. Szinte minden évben rendre elfelejtem, hogy van ilyen nap is, pedig apukám, nagyapám, és még a melóhely is felköszönt ilyenkor. Idén még a férjemnek is eszébe jutott, bár majdnem összetévesztette az Anyák napjával…

Egy kissé azért mégis csak izzadságszagúnak érzem a dolgot. Nem azért, mert akkora amazon vagyok, aki szexuális zaklatásnak éli meg ha egy férfitől virágot kap. Hanem pont azért, amiért a Valentin-naptól is berzenkedem, amikor ugye kötelező szeretni egymást. Engem ne csak egyszer egy évben ismerjenek el nőként! Persze, jól esik, köszönöm a virágot. De némiképpen azért álságosnak érzem az egészet. Nem a rokonaim részéről – ők csak a hagyományokat tisztelik -, hanem a társadalom oldaláról. Felmerül bennem, hogy csak azért létezik a nőnap mert egyébként az év többi napja férfi-nap. Tudom én, hogy szocialista vívmány, amely arra hivatott, hogy elismerje a nők gazdasági és társadalmi egyenjogúságát. Na de kérem szépen, ha azt mondjuk, hogy mára elértük az egyenjogúságot, akkor minek kell továbbra is kitűzni egy napot, ahol a nőket ünnepeljük? Olyan ez, amikor a céges díjkiosztón azért adunk elismerő díjat, hogy befogjuk vele a folyton elégedetlenkedő kolléga száját egy darabig.

Persze, nem így kéne megélni a nagybetűs Nőnapot. Hanem úszkálni kéne a boldogságban, hogy nők vagyunk. Merthogy, mi egyszerre lavírozunk a munka és a család között (megjegyzem, minden valamire való férfi is pontosan ezt teszi). Mert mi vagyunk a nemzet anyjai, akik majd utódokat szülnek, hogy legyen nyugdíjunk (én nem is értem, hogyan képzelheti azt manapság a mi generációnk, hogy nyugdíjas éveiben az államtól kapja majd az apanázst). Ugyanakkor 25 és 35 éves korunk között az állásinterjún megkérdezik, hogy van-e gyermekünk, és ha nincs, tervezünk-e. És persze nőnapon örülnünk kéne, mert végre egyszer felemelnek magukhoz a férfiak, akiknek az elődjeik sikeresen kialakítottak egy olyan egyházrendszert, amelyben a férfi diktál, és szinte minden női hangot csírájában fojt el.

No de nem akarom pesszimistán zárni ezt a bejegyzést. Nézzük a számokat és forduljunk a jövő felé. Nem vagyok szakavatott számmisztikus, de pár dolgot már én is tudok. A számmisztikában a 2-es a nőiesség, érzékenység jele. Ha sok 2-es van a születési dátumodban, akkor sok a női erőd. Ha az 1-esek vannak többségben, akkor a férfias princípium van túlsúlyban.

Globálisan nézve az évszámokat, a kétezres éveket éljük, vagyis egyre több és több lesz a női erő, amely kiáramlik a világba. Ezer éven keresztül többnyire az 1-es dominált, az alkotó, férfi erő. A 2-es már sokkal inkább az érzékenység felé terel minket (majd csak nézzétek meg mi lesz 2020-ban és 2022-ben!). Nem lesz tökéletes a világ az új évezredben sem, de a női energia az én-ről átteszi a hangsúlyt a mi-re, előtérbe hozva a megértést, együttműködést és a segítést (még többet erről itt).  Ha kicsit körbenézel, láthatod, hogy gombamód szaporodnak a nőkért, nőiességért kiálló, tevékenykedő szervezetek, oldalak (pl. NaNe, Üvegplafon, D. Tóth Kriszta most indult WMN-je). Egyre több – tudom, még mindig kevés – a női vezető, alapítványt fenntartó (külön kiemelném az Igazgyöngyöt valamint a Malala Fundot). És itt van Ferenc pápa is, aki már pedzegeti egy ideje, hogy a nőknek egyre nagyobb részük kell legyen az egyházi életben.

Szóval hajrá, nők és férfiak építsük a szebb jövőt együtt, kéz a kézben!

Kéz a kézben a Facebookon is!