Végtelenül Nő

A meddőséggel folytatott harc megváltoztatott

Van-e értelme a meddőséggel folytatott harcnak? A kérdés nem költői. Nagyjából minden ötödik, párkapcsolatban élő és gyermeket tervező nő felteszi magának. Hol sóhajtva, hol sírva, hol rezignáltan. Számomra – bármilyen hihetetlen – volt értelme a fogantatási problémáknak és a küzdelemnek. Hiába van most boldogság, nem feledem, honnan jöttem. Szögezzük le az elején: mindenkinek más az… Tovább »

A baba már úton van

Nagyon vártam már ezt a bejegyzést. Voltaképpen az egész blogot ez a téma keltette életre kicsivel több, mint  egy évvel ezelőtt. Akkor azt írtam, a fogantatási probléma hozta el nekem az üzenetet: szükség van a női erő felébresztésére és mozgásba hozására. Nos, tettem egy hatalmas kört az elmúlt két évben, visszatértem a kiinduló pontomhoz, ám… Tovább »

Áldozatnak lenni: de miért is jó ez nekem?

Van az úgy, hogy az ember – nemtől, faji hovatartozástól és társadalmi státusztól függetlenül – belép az áldozat szerepébe, és olyan játszmákba kezd, amelyekben látszólag igencsak kényelmetlenül érzi magát. Valójában szüksége van a szerepre. Vagy mert ezt tanulta meg, vagy mert valamiféle én-igényét elégíti ki a helyzet. Egy biztos: eszébe sem jut a sorsán változtatni…. Tovább »

Üzenem a meddő nőknek, ne legyenek áldozatok

Sokan, sokszor, sok helyen elmondták már, de elmondom én is újra: ma Magyarországon, minden ötödik pár küzd meddőségi problémával. Meddőnek azokat a párokat hívjuk, akiknél rendszeres szexuális élet mellett egy év után sem fogan meg baba – ami természetesen nem jelenti azt, hogy soha nem is lesz saját gyermekük, csak több időbe (pénzbe, vizsgálatba és… Tovább »

Meg sem fogant a baba, de már rossz anya vagyok

Nem csak a gyereket nevelő anyákra és kismamákra, de a reménybeli anyukákra is hatalmas nyomás nehezedik – tapasztalatból mondom. Mindenki jobban tudja nálad, hogy mikor jó szülni, milyen vitaminkomplexumokat/csodabogyókat kell szedned, és melyik meddőségi klinika a legjobb az országban. És ha te nem követed még a hold állását is a fogantatás tervezésében, akkor bizony sz.ranya… Tovább »

Mindenki tud szaporodni csak én nem? – 4+1 gondolat, amit a meddő nők szégyellnek bevallani

Körülötted potyognak a babák? Folyton folyvást terhes anyukákba botlasz miközben ti hosszú hónapok, évek óta szeretnétek gyereket és csak nem kopogtat a gólya? Nem érted, hogy ha másnak megadatik, akkor neked miért nem? Egy idő után minden fogamzási problémákkal küzdő nőben felmerülnek olyan gondolatok, amelyeket legszívesebben be sem vallanának másnak – és sokszor talán még… Tovább »

“Nem éreztem magam nőnek, alkalmatlannak tartottam a testem a teherbeesésre” – PCOS és a gyermekáldás

„Hét évig hallgattam, hogy nekem soha nem lehet természetes úton gyerekem” – meséli Lilla (29), akit a húszas évei elején diagnosztizáltak inzulinrezisztenciával és PCOS-sel. Ma már azonban boldogan tartja karjában pár hetes gyönyörű kisfiát. A gyermekáldáshoz végül nem volt szükség mesterséges beavatkozásra. De kitartásra annál inkább. A policisztás petefészek szindróma (PCOS) egy komplex anyagcserezavar, amely… Tovább »

Egy szoba lehetősége

Évekkel ezelőtt azért vettünk nagyobb lakást, hogy majd legyen külön gyerekszoba. Jelenleg ez a helyiség szárítóként és limlomosként funkcionál. Nem mindig jó érzés oda bemenni. Két félszobánk van. Az egyik a mi hálónk, kényelmes kis kuckó. A másikat, amely közvetlenül a mi szobánk mellett van, a leendő gyerekünknek szántuk. Csendes belső udvarra néz, el van… Tovább »

Szembenézni a meddőséggel

A meddőség szónak negatív visszhangja van. Meddő vita az, amely nem vezet semerre. Meddő próbálkozás, aminek nincsen eredménye. Meddő pár az, akinek nem lehet gyereke. Tényleg ennyire fekete vagy fehér a dolog? Szerintem jóval több rejtőzik emögött a szavacska mögött, mint elsőre hinnénk. Egy barátnőm szerint jobban tenném, ha a meddőség szó helyett a “fogamzási… Tovább »

Összetartozás és testi tünetek

Elhagyott a férjem. Megrendezte a saját halálát, majd lelépett az exével. Írtam egy sms-t az andrológus dokinak, hogy ne várjon a páromra, nem megy már spermavizsgálatra, mert már nem vagyunk együtt. A válasz nem tőle jött, hanem a galád férjemtől: elhordott mindennek, utolsó szemét riherongynak. Aztán megtaláltam őket, egy tisztáson piknikeztek az ex-nőjével. Rettenetesen összevesztem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!